Kompromisszum=megalkuvás?

Kleó • 5 február 2020

vitákban kompromisszum a vitarendezés egy olyan formája, ahol az eredeti célokból vagy kívánságokból kommunikáción és a többszörösen megváltoztatott feltételek kölcsönös elfogadásán keresztül alakul ki a megegyezés.

A szó latin eredetű, és első látásra sokan hajlanak arra, hogy úgy fordítsák, mint tulajdonképpeni „kölcsönös ígéret”.
A kompromisszum magyar szó mögött három szóból álló latin gyökér fedezhető fel. A latin „co” előszó több más olyan szóhoz kapcsolódik, amely valamilyen közös cselekményre utal úgy, hogy annak a lényegi mondanivalója pontosan a
kapcsolat erejében áll például kommunikációkomunió stb. A „promis” szó minden latin nyelvcsaládból származó nyelvben, mint ígéret maradt fenn. A latin ige "mitto 3, misi, missum" jelentése: küld, bocsát, enged; felhagy, abbahagy. A "Pro" szó mindig valamilyen cselekvő igehez kapcsolódik mint praepozicio((+abl.) -ért, érdekében, helyett; képest, mérten, gyanánt) és gyakorlati jelentése a magyar "meg" előszóhoz hasonlítható például tanulja-megtanulja, tesz-megtesz stb.

Látszólag ellentmond a szó etimológiai eredménye és a mindennapi nyelvhasználatban levő gyakorlati értelmezése, ahol az engedmény szinonimájaként használjuk. De ha körültekintőbben vizsgáljuk, akkor érthetővé válik, hogy a kompromisszum nem egy kölcsönös ígéret, hanem egy cselekmény, magatartás, amely a körülmények kölcsönös ráhatásából születik, és amelynek, ha szereplői akarunk maradni, saját, egyéni érdekeinkből engedni kell.
(Forrás:
Wikipédia)

 

A kompromisszum végül is mégsem más, mint egyezség. Mindketten „engedünk” kicsit. Nézzünk triviális példát: uborkasaláta készítése. Te nem szereted annyira ecetesen, én nem szeretem túl fokhagymásan. Megbeszéljük: kicsit kevesebb ecet, kicsit kevesebb fokhagyma. Na persze, hogy így mondjam: sumákba’ én löttyintek bele még egy kis ecetet, te teszel bele még egy kis fokhagymát. A végeredmény? Nos, egyikünknek sem ízlik igazán. (Fiatal felnőttkorban még úgy-ahogy működik az összecsiszolódás, kialakulhat egyfajta „közös ízlés”. Ebben az az érdekes, hogy a sumákolás mégis folytatódik; sőt, ha több évtizednyi együttélés után különmennek a felek, szép sorjában mégis visszaveszik az eredeti, saját szokásaikat.)

Ne tagadjuk, hogy a kompromisszum valamiféle alku eredménye: innen csupán apró lépés a megalkuvás, amikor is valójában az egyik fél diktátuma a „nyerő”, másikuk pedig ezt (látszólag legalábbis) elfogadja: kvázi megalkuszik (mert a kapcsolatban benn akar/benn kénytelen maradni). Kedvelt történelmi példám erre a kiegyezés. Már amikor tanultam róla (még általános iskolában) bennem keserű szájízt hagyott: mivé lett a 12 pont? Egyáltalán: ezért egyáltalán volt értelme a forradalomnak-szabadságharcnak?

 

                                                              *

Másik „kedvencem” a terápiás megállapodás: merthogy miféle megállapodás van abban, hogy a terapeuta meghatározza a kereteket, én meg vagy elfogadom, vagy nincs terápia? Meg is mondtam a doktornőnek: ez terápiás diktátum! Nem örült…