A beteljesületlen sötét jövő

Krisztián Gácsi • 12 február 2020

A 2019. év végére beharangozott Terminátor filmet már nagyon vártam. Mielőtt a szokásos popcornt bekészítettem volna a mozizáshoz, még elolvastam egy-két mozirajongó véleményét, ugyan mire is számíthatok. A „gondolati papírforma” bejött. Mivel sokadik része ez már a franchise-nak, vagyis a „sokadik bőrt nyúzzák le” ugyan arról a témáról: akik csak úgy beülnek mozizni – és nem túl nagy rajongói a Terminátor filmeknek – szinte mindenki átlagos akció filmnek írja le. Aki azonban megátalkodott Terminátor rajongó – mint jómagam – nem győzi a fellegekbe magasztosítani a filmet.

 

A Terminátor filmeknek ugyanis meg van a maguk atmoszférája. Egy egyedi érzés, ami áthatja a filmeket. A kapcsolat a távoli jövő és a jelen között, a jövő történéseinek megváltoztatása a jelenben, mind-mind olyan dolgok, amiket az ember – ha ad abszurdum elutasít – valóban nem tudja élvezettel nézni a filmet, hiszen ezek a film alappillérei. Ezeknek a dolgoknak legalább alap szinten való elfogadása – hogy most egy jó fantázia sztorit nézünk – sem megy, akkor valóban csak végig nyűglődjük azt a két órát.

 

Azonban, ha átadjuk magunk a történet fonalának, és hagyjuk magunk „megvezetni”, egy gyönyörű, valódi emberi erényeket felmutató sztori rajzolódik ki. Az emberi bajtársiasság; a közös, jó ügyért történő önfeláldozás; az egymás megsegítése; lehajolni az „elesetthez”, és felsegíteni azt; valamint az „együtt egymásért – jótettekkel egy jobb világért” eszmék rajzolódnak ki a mozivásznon.

 

Történik mindez egy nagyon kitalált futurisztikus vízió közepette. A különlegesebbnél különlegesebb robotok világában, amibe – valljuk be – nem is olyan nehéz beleképzelni magunkat, hiszen ma is rengeteg üzemben alkalmaznak már robotokat különféle célfeladatokra, a még szélesebb rétegek által ismert személygépjárművek automatizált fedélzeti számítógépéről már nem is beszélve.

 

Ami még nagyon megragadott, hogy a sztoriban újra főszerep jutott Linda Hamilton és természetesen – hogy is maradhatott volna ki – Arnold részére. Új „történeti darabnak” mondható a Terminátor filmekben a „felturbózott” ember, aki nem robot „csak félig”.

 

A kisebb-nagyobb tragédiákat sem nélkülöző filmben természetesen újra a világot mentjük meg. Akik nem szeretik az amerikai világmegmentős filmeket azok is előszeretettel írják „le” a filmet, úgyhogy olyanoknak ajánlom, akik be tudnak fogadni ilyetén filmeket is.

 

Aki szereti a tudományos fantasztikumok világát, és nem irtózik a „mentsük meg a világot” eszmétől, arra a film megtekintésével garantált kétórás kikapcsolódás vár.